Igaz mese :

 

2003-ban két 20-as éveinek a végén járó fiatalember lelkesen nekiállt korábban más cégeknél megszerzett árnyékolástechnikai tudását saját cégben továbbfejleszteni. A kezdeti években a kevés munka lehetőséget, maximálisan jó hozzáállással és a Vevők lehetőség szerinti legjobb kiszolgálásával végeztük el.

 

Több éve már szerencsére nagyon sok feladatot kapunk, de a munkához való hozzáállásunk és a Vevőközpontúságunk egy hajszálnyit sem változott.

 

Vevőink a munka végeztével sokszor kinyilvánítják elégedettségüket. Álljon itt két idézet név nélkül :

 

„ Azért választottunk titeket, mert az egyik ismerősünk ajánlotta a cégeteket.
Neki 7 éve készítettetek napernyőt és azóta is használja.”

 

„Örülök, hogy végül benneteket választottalak.”

 

Így kerek a mi mesénk.

Magas minőségű napernyők

10-18 éves élettartammal,

UV és eső álló anyagokkal.

Hosszútávra tervezett napellenző rendszerek vendéglátó és magán használatra, egyedi méretek

– vászon és szerkezet színek.

Teljes körű szolgáltatások

és minőségi anyagok. Gyártástól

az utólagos karbantartási

munkákig minden,
magas szinten.

A fő termékeink mellett több árnyékolástechnikai megoldással tudunk szolgálni

NAPERNYŐ

NAPELLENZŐ

SZALAGFÜGGÖNY

EGYEDI ÁRNYÉKOLÓK

MÉRLEG-ÉSZ BT.

Cégjegyzékszám: 01-06-757009

Adószám: 21567063-2-42

Bankszámla szám:
10300002-20171223-00003285

Székhely: 1171. Budapest, Borsfa utca 37.

 

KAPCSOLAT

FRICSFALUSI ANDRÁS

Telefon: +36 30 337 8861

E-mail: info@subsol.hu

KAPCSOLATFELVÉTEL / ÁRAJÁNLAT

 

IMPRESSZUM

A honlap üzemeltetője és tulajdonosa:

Mérleg-Ész Bt.

1171.Budapest, Borsfa utca 37.

Rendszeresen használt e-mail : info@subsol.hu

Telefon : +36 30 337 8861

Adószám :  21567063-2-42

Tárhelyet biztosítja :

Cégnév: MediaCenter Hungary Kft

Postai cím: 6001 Kecskemét, Pf. 588.

Székhely cím: 6000 Kecskemét, Sosztakovics u. 3. II/6

Telefon: 76 / 506-618 (hétköznap 8-17h)

Fax: 76 / 575-024 (0-24h)

Adószám: 13922546-2-03

A honlapon szereplő szöveg, fénykép, illusztráció és egyéb anyag a Mérleg-Ész Bt. tulajdona. Az egész honlap tartalma szerzői jog védelem alatt áll. Anyagainak a felhasználása, másolása, átszerkesztése tilos.

 

A tartalmak magánhasználatra, publikálás nélkül felhasználhatók. Más esetekben cégünk külön engedélyével használható.

Kötelező

Kötelező

Kötelező

Üzenetét fogadjuk...

Hibát észleltünk, kérjük ellenőrizze az adatait!

Köszönjük megkeresését 24 órán belül válaszolunk!

Kötelező

Kötelező

Kötelező

Kötelező

Kötelező

Kötelező